A tigris
"Élt egyszer egy buddhista szerzetes, aki minden reggel meditációs sétát
tett a környező erdőben. Egy napon, ahogy szokásához híven a sűrű erdő
mélyén elmerült gondolataiban és a természet szépségében, hirtelen egy
hatalmas tigrist vett észre a közelben.
Tudta, hogy nagyon nagy bajban van, mert a tigris is meglátta őt, ahogy közeledett. A szerzetes menekülőre fogta, de esélye sem volt, mert a tigris hamar leküzdötte a köztük lévő távolságot. Egyetlen lehetőség maradt számára: lemászott a meredek szikla peremén, épp csak elkerülve, hogy a tigris rávesse magát. Egy vékony ágban tudott csak megkapaszkodni, és azon lógva figyelte, ahogy a hatalmas tigris villámló tekintete a magasból rá mered. Félelmetes hangja betöltötte az egész hegyoldalt. Ahogy a szerzetes lenézett a mélybe, hogy arra keresse a menekülőutat, a sziklafal alján egy másik tigrist pillantott meg. Rá várt.
A szerzetes már nehezen bírta tartani magát a vékony kis ágon, a két tigrisnek viszont esze ágában sem volt távozni. Morogva járkáltak fel-alá várva, hogy elkaphassák áldozatukat. A szerzetes ekkor oldalra pillantott, és észrevette, hogy valami apró dolog piroslik a sziklafalon. Egy vadon nőtt eperbokor gyümölcsét pillantotta meg maga mellett. Egyik kezével az ágon lógva a másikkal leszakította az epret, majd szájához emelte, és megette.
Soha életében nem evett még ilyen finom epret…"
(zen történet)
A legtöbb ember félelem-tigrisek között él. Cipeljük a múlt terheit, aggódunk, sőt, olykor rettegünk attól, hogy mit hoz majd a jövő, és hagyjuk, hogy a félelmeink irányítsák az életünket – akár van alapjuk azoknak, akár nincsen. Képtelenek vagyunk megélni a pillanatot, és észre sem vesszük azokat a csodákat, amelyekben nap mint nap részünk lehet. Pedig attól még, hogy az élet kihívások elé állít minket, a csodák ugyanúgy ott vannak. És ha figyelünk, akkor legalább egy-egy szép pillanattal megajándékozhatjuk önmagunkat – de sokszor ennél jóval többet kapunk.
Tudta, hogy nagyon nagy bajban van, mert a tigris is meglátta őt, ahogy közeledett. A szerzetes menekülőre fogta, de esélye sem volt, mert a tigris hamar leküzdötte a köztük lévő távolságot. Egyetlen lehetőség maradt számára: lemászott a meredek szikla peremén, épp csak elkerülve, hogy a tigris rávesse magát. Egy vékony ágban tudott csak megkapaszkodni, és azon lógva figyelte, ahogy a hatalmas tigris villámló tekintete a magasból rá mered. Félelmetes hangja betöltötte az egész hegyoldalt. Ahogy a szerzetes lenézett a mélybe, hogy arra keresse a menekülőutat, a sziklafal alján egy másik tigrist pillantott meg. Rá várt.
A szerzetes már nehezen bírta tartani magát a vékony kis ágon, a két tigrisnek viszont esze ágában sem volt távozni. Morogva járkáltak fel-alá várva, hogy elkaphassák áldozatukat. A szerzetes ekkor oldalra pillantott, és észrevette, hogy valami apró dolog piroslik a sziklafalon. Egy vadon nőtt eperbokor gyümölcsét pillantotta meg maga mellett. Egyik kezével az ágon lógva a másikkal leszakította az epret, majd szájához emelte, és megette.
Soha életében nem evett még ilyen finom epret…"
(zen történet)
A legtöbb ember félelem-tigrisek között él. Cipeljük a múlt terheit, aggódunk, sőt, olykor rettegünk attól, hogy mit hoz majd a jövő, és hagyjuk, hogy a félelmeink irányítsák az életünket – akár van alapjuk azoknak, akár nincsen. Képtelenek vagyunk megélni a pillanatot, és észre sem vesszük azokat a csodákat, amelyekben nap mint nap részünk lehet. Pedig attól még, hogy az élet kihívások elé állít minket, a csodák ugyanúgy ott vannak. És ha figyelünk, akkor legalább egy-egy szép pillanattal megajándékozhatjuk önmagunkat – de sokszor ennél jóval többet kapunk.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése