Az érzelmi evés

Ez az a bizonyos belső, szinte ellenállhatatlan erő, amely hirtelen átveszi felettünk az uralmat gyengébb pillanatainkban. Mintha csak az alkalomra várna.

Sokan éhségnek becézik, de ez valójában egy mohó, nehezen csillapítható, sürgető és alattomosan felbukkanó erő.

Nem titok, hogy ez egy elfojtott érzelem által kiváltott tudatalatti kompenzáció.

Érdekesebb kérdés azonban, hogy mi váltja ki az érzelmi evést?

1. Magányosság

Tegyük fel kisbabaként felsírtunk, amikor egyedül voltunk. Szükségünk volt a szüleink közelségére, hogy újra biztonságban érezzük magunkat, hogy úgy érezzük, törődnek velünk.

Ha ekkor szüleink azonnal szánkba nyomták a cumit, akkor pillanatok alatt kialakult a pavlovi reflex: ha magányosak vagyunk, akkor ennünk kell. Így kialakult a magányosság – evés – biztonságérzet háromszög.

2. Fájdalom és vigasz

Tegyük fel, kiskorunkban valahányszor elestünk, megütöttük magunkat vagy valaki megbántott minket és mi sírni kezdtünk (fájdalmat éltünk meg), a felnőttek finom falatokkal, mondjuk csokival vigasztaltak bennünket. Ez is egy programot hozhat létre, hogy amikor fájdalmat érzünk, a tudatalatti azt automatikusan evéssel igyekszik kiegyenlíteni.

3. Szeretet és evés

Képzeljünk el egy családot, ahol a szeretet kifejezése elsősorban az etetésen keresztül nyilvánult meg. Az édesanya fantasztikus ebédekkel, szilvásgombóc és sütemény költeményekkel kényeztette csemetéit. Szeretetét a leginkább ebben a formában tudta kifejezni, talán mert a saját szüleitől más mintát nem kapott. („Akit szeretünk, etetünk.”) Így a csemeték tudatalattijában a szeretet érzés összekötődött ez evéssel. Pláne, ha ez a játék kétoldalú volt, vagyis a gyerek is úgy igyekezett az édesanyjának megfelelni, hogy lelkesen nekiesett a mama főztjének.

A szeretet összekapcsolása a tudatunkban az evéssel rendkívül alapvető és kultúránk alapvető része. Még a házi kedvenceinknek is étellel kedveskedünk, akkor is, ha azok már gurulnak.

Ezzel idáig nincs is baj. A dolog ott csúszik el, amikor a SZERETET HIÁNYÁT éljük meg és ezt a szeretet hiányt a tudatalatti evéssel igyekszik kompenzálni. A szeretet hiányának oka pedig már szinte közhellyé vált, mégis hasra esünk benne: ez pedig az önmagunk szeretetének képtelensége. 

4. Védelem

Nem ritkán húzódik meg az evés hátterében egy félelem. A félelem pedig bekapcsolja a tudatalatti azonnali védelmi reakcióit.

Ez lehet félelem a szerelmi csalódástól. Ekkor a zsírpárnák védelmet nyújtanak a másik nem közeledésétől.

Ez lehet egy egykori mély trauma nyomán megmaradt félelem. A túlsúly megvédhet a testi közelségtől vagy megakadályozhatja azt, hogy ki kelljen menni az emberek (veszélyforrás!) közé.

Bizonyos hivatások (pl.: sportolók) esetén a túlsúly védelmet nyújthat a megmérettetéssel és a potenciális kudarccal szemben.

5. Önszabotázs és önpusztítás

Extrém esetekben a túlevés egy mélyen rejtőző önbüntető, önpusztító program része lehet. Egyfajta lassú, de módszeres önpusztítás, akárcsak a függőség egyéb szélsőséges esetei. Ezek hátterében az ember önmaga iránt fordított negatív érzései (pl.: szégyen, bűntudat, öngyűlölet) vannak.

6. Az unalomevés

Ez is az érzelmi evés egyik speciális alfaja. Valószínűleg az a modern kor egyik érdekes vívmánya. Nem hiszem, hogy van akinek nem lenne ismerős a jelenség: vizsgára készülünk és szinte észrevétlenül rájárunk a hűtőre vagy a csoki készletünkre. Az éhség kiváló ürügy ahhoz, hogy elkerüljük az unalmas tanulást.

Mi történik a tudatalattiban?

Belül szólal egy hangocska: „Nem akarok tanulni!”

Ez az ártatlannak tűnő kis a hangocska valójában egy intenzív, nyughatatlan érzelmi energia csomó, mely a külső kényszer hatására egyre sűrűsödik és egyre izgékonyabbá válik. Az ő érdeklődési köre merőben különbözik az intellektuális énünk érdeklődésétől, a kötelességtudatot pedig ilyen értelemben nem ismeri. Ez az energia egyre nagyobb feszültséget kelt az idegrendszerben, amit az akaraterőnkkel („Holnapig még 15 tételt át kell vennem, ha a fene fenét eszik is!”) egy darabig sikeresen elfojtunk.

A tudatalatti, mivel hozzá tartoznak a vegetatív funkcióink és az idegrendszerünk irányítása is, érzékeli a növekvő feszültséget. Nyugtalankodva figyel és várja, hogy beavatkozzunk. Amikor látja, hogy tőlünk nem jön megoldás, akkor előveszi az ősi eszköztárát. Ha csecsemőkorban az evés egy biztonságérzettel, nyugalommal és kellemes emlékekkel járt együtt, akkor innen egyszerű a képlet. Enni kell és nyugi lesz. És már nyomja is az „enni kéne már” gombot.

Ugyanez a helyzet a legtöbb monoton vagy számunkra unalmas tevékenységgel.

A tudat mély rétegeiben lakó energiák csak ideig-óráig ülnek tétlenül. Értetlenül figyelik a tevékenységet, amit az akaratlagos tudatunk és a körülmények ránk mértek. A roppant fontos beszámolónk számukra egy borús reggelen halomra dobált szürke betű, és mint ilyen mélységesen értelmetlen. Ez nem köti le a kreatív energiáikat.

Ha a tudatos énünk a feladat és kötelességtudat transzában nem veszi a jeleket, hogy odabent a kreatív energiák tehetetlenül várják a kibontakozásuk pillanatát, akkor a tudatos tudat és a belső én alapvető igényei között egyre nagyobb szakadék alakul ki. A tudatalatti ezt a belső feszültséget evéssel részben tudja kompenzálni, de csak felszínesen.

Hosszabb távon ez a disszonancia ahhoz vezet, hogy lényünk elemi kreatív energiái feladják és elfásulva vegetálnak a mélyben. Mivel ők az érzelmi energetikai akkumulátoraink, egyszerre azt vehetjük észre, hogy míg a tudatos énünk kötelességtudóan tovább hajt minket, egyre nehézkesebben és gépiesebben dolgozunk és egyre mélyebb hiányérzet lappang bennünk.

Innentől pedig már át is csúsztunk a klasszikus érzelmi evésbe, amikor a tudatalattink ezt a hiányérzetet evéssel (rosszabb esetben függőségekkel) igyekszik kompenzálni.

7. Üresség érzése 

Az étel megtölti a gyomrot, és analóg módon kitölti az űrt is az életedben – átmenetileg. Amikor eszel, megy az idő, te csinálsz valamit, éppen nem unatkozol. Nem kell szembenézni önmagaddal, az elégedetlenségeddel, s nem kell megfejteni, mi az, ami nem működik az életedben, ami miatt haszontalannak és céltalannak érzed magad.

8. Érzelmek elnyomása

A fentieken túl érdemes figyelni még a következő érzelmek felbukkanására is, néha nem is egyedül jelennek meg:

·       aggodalom

·       bánat

·       bizonytalanság

·       csalódottság

·       depresszió

·       düh

·       dühöngés

·       elidegenedés

·       ellenségesség

·       gyász

·       gyűlölet

·       harag

·       hisztéria

·       honvágy

·       irigység

·       keserűség

·       kétely

·       kétségbeesés

·       lelkifurdalás

·       megalázottság

·       megbánás

·       megvetés

·       neheztelés

·       paranoia

·       reménytelenség

·       rettegés

·       szánalom

·       szenvedés

·       szorongás

·       undor

·       utálat

·       vágyakozás

·       zavar

·       zsörtölődés 

Nyomozz önmagad után, hogy megtaláld azt az érzelmet, amelyből az érzelmi evés fakad!

Megjegyzés: A tudatalattinak az a dolga, hogy gondoskodjon a biztonságunkról, megvédjen bennünket a fenyegető érzelmektől, élményektől és emlékektől. Ebből a szempontból nagyon is hasznos az érzelmi evés, hiszen könnyebben elkerüljük a tudatalattink által fenyegetőnek tartott érzelemmel, élménnyel vagy emlékkel való szembesülést, amíg helyette inkább befalunk egy pizzát vagy egy csokoládét.

9. A stresszoldó evés

A stressz a tudatalattinak az a bizonyos vészsziréna: “Nincs több laca-faca! Mentsük, ami menthető!”

Ahogy a biológia tankönyvekben olvashattuk, ha épp nem akadt sokkal fontosabb dolgunk tinédzser korunkban: stressz hatására bekapcsol a szimpatikus idegrendszerünk. Ez az “üss vagy fuss” üzemmód.

Az adrenalin és kortizol-szintünk felszökik. A kortizol hormon nevét azért érdemes megjegyezni, mert megfigyelték, hogy akik tartósan magas kortizol-szinttel rendelkeznek, azok nagyobb valószínűséggel növesztenek szép, kerek pocakot vagy párnás feneket.

Ilyenkor végtagokban az erek kitágulnak, azonban ahhoz, hogy a vérnyomásunk stabil maradjon a szervezetnek ezt valahol kompenzálnia kell. Ezt úgy teszi, hogy a belső szervek ereit viszont összehúzza. Az emésztési folyamatok lelassulnak, ehelyett a zsírraktározás kerül előtérbe.

A stressz másik érdekessége, hogy csökkenti a leptin hormon termelődését. Ez az a hormon, ami jelzi az agyunknak a telítettség érzést. A leptin pihenéskor és álmunkban játszik nagy szerepet, hiszen, jobb esetben, megakadályozza azt, hogy éjjel megéhezzünk és ráraboljunk a hűtőre.

A stresszel járó rossz alvás pedig az ún. ghrelin hormon termelődését serkenti. Ez az éhség hormon. Tehát minél kevesebbet és rosszabbul alszunk, annál falánkabbak leszünk.

Na most, ha ezeket a hatásokat összeadjuk az jön ki, hogy mialatt a stressz megnöveli az étvágyunkat, a testünk egyáltalán nem azzal van elfoglalva, hogy a tápanyagot beépítse a szervezetünkbe. A kalóriák így a zsírraktárainkban végzik.

Ez idáig csak a biológiai része a dolognak.

Mi játszódik le a tudatalattiban?

A félelem, a biztonságérzet elvesztése arra sarkallja a tudatalattit, hogy kompenzáljon. Ismét az alapvető programunkhoz nyúl: enni kell, és attól megnyugszunk.

Mi a teendőnk, ha nem szeretnénk az érzelmi éhség rabjai lenni?

Először is tudatosítani kell magunkban mikor és milyen körülmények között jön ránk az érzelmi éhség, és mik azok az érzések, amik hozzá vezetnek.

Ha tudatosult bennünk, hogy sokszor érzelmi hatásra éhezünk meg, akkor ideje felgyűrni az ingujjakat, és nekilátni az érzelmeink tudatosításának és a KOPOGTATÁSNAK.

Gyakorlat: Gondolj vissza a legutóbbi alkalomra, amikor érzelmi evéssel vigasztaltad magad. A kanapén ültél, a konyhapultnál álltál vagy az autóban ültél? Netán késő este történt, vagy amikor egyedül voltál otthon?

Találd meg ezt az eseményt, és gondold végig, mit éreztél és mi történt közvetlenül azelőtt, hogy elkezdődött volna! Ez megadja a kopogtatás célját. Lehet szó kimerültségről, idegességről vagy bármiről, amit valaki tett vagy mondott. (Lásd a fenti érzelmi listát!) És KOPOGTASS!