Az immunrendszer erősítése kopogtatással
Az
immunrendszer működése során nagy szerepet vállal a csecsemőmirigy, mely
védő
T-sejteket érlel. A tudósok hosszú éveken át azt gondolták, hogy a
csecsemőmirigy
a kamaszkor után elhal, és ezután már nem lát el semmilyen
feladatot.
Az újabb kutatások ennek ellenkezőjét bizonyítják, s a csecsemőmirigyet ma már
az élet "ellenőreként", a szervezet egészségének egyik
tartóoszlopaként tartják számon.
Amikor
boldogok vagyunk, a csecsemőmirigy növekszik, amikor pedig stresszesek vagyunk,
akkor méreteiben csökken. A szeretet és a harag nagymértékben
képesek befolyásolni ezt a mirigyet, a negatív szavak és gondolatok úgy hatnak
rá, mint egy vírusos bántalom, mely csökkenti az immunrendszer ellenállását.
A
hagyományos indiai orvoslás szempontjából, a csecsemőmirigy nagyon szoros
kapcsolatban van a szívcsakrával.
A mirigy
központi elhelyezkedése – a mellkas és a nyaki régió határán van, a
negyedik
bordaízesüléstől a pajzsmirigy alsó részéig terjed – nem egy véletlen
egybeesés.
Dr. John Diamond szerint ez a mirigy ellenőrzése alatt tartja és szabályozza
a test energiaáramlását, vagyis itt van az energia otthona.
Dr. Diamond
véleménye szerint bármely gyógyulási folyamat legfontosabb része nem más, mint
a magas szintű életenergia. Ha a gyógyulás folyamata nem a jólét
és vitalitás megalapozásával kezdődik, akkor bármilyen gyógyszer vagy kezelés
értéktelen lesz. „Az igazi csodagyógyszer”, Dr. Diamond szerint „a bennünk levő
erő és vitalitás, a bennünk levő jól lenni akarás.”
A
csecsemőmirigy aktiválásának néhány módja:
1) A
zuhanyozás: a víz zubogása kedvezően hat a csecsemőmirigyre.
Ezenkívül a
víz aktiválja az akupunktúrás pontokat , és negatív ionokat termel.
Miközben
folyik a víz, gyengéden kopogtassuk meg a csecsemőmirigy pontját.
2) A gyors
energia felszabadulás érdekében ujjbegyeinkkel finoman ütögessük ezt a területet 20 másodpercig, miközben mélyen lélegzünk.
3) Úgy is
aktiválhatjuk, hogy naponta több alkalommal háromszor-négyszer
gyengéden
megkopogtatjuk.
4) Dr.
Diamond azt is javasolja, hogy kopogtatás közben ismételjük a következő kijelentést:
„Tele vagyok életenergiával és tele vagyok szeretettel.”
A bejegyzés végén egy EFT terapeuta videóját is megnézheted a csecsemőmirigy kopogtatásáról.
Sokan
automatikusan ütögetik a csecsemőmirigy-pontot, ha stressz alatt állnak. Észrevetted-e
már, hogy az emberek mennyire hajlamosak odakapni mellkasuk
középső részéhez, ha érzelmi megrázkódtatás éri őket; vagy rosszullét során ütögetni kezdik ezt a pontot?
És mi
erősíti még az immunrendszert? A nevetés! A jóízű nevetés energiával tölt fel. Emellett
az elmédet boldog, kellemes, szeretettel teli gondolatokkal töltsd meg.
És légy
hálás mindenért!
Jó
kopogtatást!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése